Ma reggel is bevittek minket autóval Firenzébe. 

Eredetileg megnéztük volna a Galleria dell'Accedemiát. Már otthon készültünk, és lefoglaltuk a jegyeket, mivel az volt kiírva a neten, hogy ingyenes a foglalás, és az iskolai osztályoknak ily módon ingyenes a belépés is. Hozzáteszem, nem olyan egyszerű lefoglalni a jegyeket telefonon, mint, ahogy hangzik, de megoldottuk abban reménykedve, hogy így tényleg ingyen bemehetünk. Na, igen, de a csavar a történetben az volt, hogy mi nem számítottunk olyan iskolai csoportnak, akik ingyen bemehetnek, és mivel foglalásunk volt, még pluszba fizetni kellett volna, hiszen így nem kellett volna sorba állnunk. Összesen a diákoknak 8 Euróba került volna a dolog fejenként, szóval végül úgy döntöttünk, hogy feltaláljuk magunkat, és valami mást csinálunk. 

Az utcákon sétálgatva rendszerint megakadt a szemünk a fagyizókon, ahol többnyire hegyekben állt a fagylalt és a gyümölcs. Az embernek összefut a nyál a szájában már a látványtól is. De a fagyi Olaszországban meglehetősen drága ahhoz képest, amihez mi vagyunk hozzászokva itthon. (A kis adag általában 3 Euro.) Találtunk egy helyet, ahol csokoládé vízesés van a falon. Benéztünk, és a legkisebb adag 2,5 Euróba került. Kipróbáltuk. Hát, ez valami fantasztikus volt! Elképesztően finom fagyit adtak valamilyen különleges tölcsérben, ami szintén nagyon ízlett mindenkinek. És az adag? Na, hát, az sem olyan volt, mint itthon nálunk... Azzal az "egy gombóccal" konkrétan jóllaktam. De nem csak egy rövid időre, hanem hosszú órákra, pedig meglehetősen éhes voltam. A fagyi íze és minden összesen 20 pontot érdemel a maximum 10-ből. Aki Firenzében jár, az látogassa meg ezt a helyet, mert ezt bűn kihagyni! 

http://www.venchi.com/uk/corporate/store/firenze/

 Amúgy voltak, akik bementek, és megnézték a San Lorenzót, de páran inkább úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a boltokba, és körülnézünk, hogy mit lehet kapni és mennyiért a kirakodó sorokon. Amikor épp az egyik ilyen soron sétáltunk végig, izgalmas szerelmi kalandban volt részem. Az ilyen helyeken az árusok általában nem olaszok, hanem leginkább külföldiek. Mit ne mondjak? Van üzletpolitikájuk. Nem lacafacáznak, azonnal tesznek mindenkinek egy rendkívül kedvező ajánlatot, aztán lehet alkudozni. Amint végigsétáltunk a soron, mivel magyarul beszéltünk, és nem igazán tudta a többség hova tenni, hogy milyen nemzetiségűek vagyunk, megkérdezték, hogy: "Are you from China?". Jót nevettünk. Na, de vissza a romantikus történethez. A sor végén megálltunk, hogy megnézzük az ottani kiscica alakú bőr pénztárcákat, mert ott olcsóbbak voltak, mint a sor elején. Természetesen, amikor elindultunk visszafelé, az árus odajött, és elkezdte lökni a dumát. "For you just x Euros!" - nem adtuk be a derekunkat, aztán olcsóbb lett... Viszont végül egyikünk se akarta megvenni már a pénztárcát. De az árus urat nem volt ilyen egyszerű lerázni. Végül megpróbálkoztam udvariasan lepattintani azzal a dumával, hogy itt leszünk egész héten, lehet, hogy máskor visszajövünk. Erre az indiai árus pasi egy széles mosollyal és egy kacsintással egybekötve megajándékozott a telefonszámával, és meghagyta, hogy majd hívjam fel.