Olaszország elfogyasztott részéről

Avagy véleményem az ételekről

Az olasz konyha rendkívül híres, és meglehetősen sokan dicsérik. Én nem feltétlenül vagyok tagja a rajongótábornak. 

Először is fontos leszögezni, hogy nem eszem húst. (Halat sem.) Tojást és tejtermékeket viszont fogyasztok. Hogy milyen meggyőződésből étkezek így? Rengetegen azt hiszik, hogy azért, mert valami különleges étkezési trendet akarok követni... Hát, nem. Csak egyszerűen, ahogyan mindenki más, én is azt eszem meg, amit finomnak tartok. A hús (és a hal) nem ízlik. Próbáltam, hosszú ideig, de nem. Nem jött be. Szóval csakis olyan ételekről tudok véleményt mondani, amik nem tartalmaztak húst. 

Az első, amiről írok nem más, mint az étel, ami megmentette Garfield életét: a lasagne. Ez Olaszországban, mint minden más tészta, előétel, olyan, mint nálunk a leves. Ez 10 pontból 10-et érdemel. Isteni volt! Nem mellékes, hogy a vendéglátóink számunkra szinte mindent hús nélkül készítettek, mivel a vegák voltak túlsúlyban. A lasagnét, (mint az összes tésztájukat), eléggé olajosan csinálták meg, de nem bántam, mivel ez nem az étolaj, amit mi használunk. A tészta lapok között zöldségek voltak.

A saláta, ami a képen látható szintén 10 pontot kap a 10-ből. Valami hihetetlenül ínycsiklandozó volt. 

És akkor jöjjön a pizza... Tudom, tudom... Eredeti olasz étel, biztosan itt a legjobb. Kétszer fogyasztottam pizzát, két különböző helyen. Az egyiket a szálláson, a másikat pedig egy étteremben. A kegyetlen igazság az, hogy nekem, ELNÉZÉST KÉREK MINDENKITŐL, de az itthoni jobban ízlik. Még mindig az a pizza viszi a prímet, amit anno egy olasz pizzériában kaptam Franciaországban. Kicsit ironikus, nem? Tulajdonképpen az is egy olasz hely. Gondolom, nem minden pizza egyforma. Bizonyára erősen függ attól, hogy az ember éppen melyik étterembe ül be. A montázson levő ételek mind a szálláshelyen voltak. Az ottani pizzán rengeteg sajt volt, viszont nem éreztem a paradicsom szószt. Amúgy nem tesznek sült krumplit a pizza mellé, csak egy napon volt mind a kettő, és egy tányérra raktuk őket. Igen, kissé összevissza ettünk... 

pixlr_20161008155315048.jpg

Az éttermi pizzának ropogós volt a tésztája és vékony. Ami mellette szól, hogy érződött a szószon az igazi paradicsom, és nem valami cukros szutykot használnak pizza-alapként.  Az olaszok alapvetően jó alapanyagokból dolgoznak, ha főznek. Hozzáteszem, hogy magyar viszonylatokhoz képest még az olcsóbb helyeken is rendesen megkérik az étel és a felszolgálás árát. Az egyik osztálytársammal megfeleztük a pizzát, és így is 4,5 Eurót fizettünk fejenként a fél pizzáért egy eldugott, olcsó vendéglőben. Menőbb helyeken csak a pizza belekerül 10 Euróba. (Kenyeret nem kell kérni külön, kb. minden mellé adnak.) 

p1020656.JPG

 Az péksüteményekről... Hm, ez szintén más, mint itthon. A kenyér és a zsemle is rendszerint könnyű és ropogós. A süteményeik többnyire irdatlanul finomak. Nekem nagyon ízlett az összes olasz finomság. Jó sokat ettem belőlük. Aki Olaszországba megy, az nyugodtan egyen annyi finomságot, amennyi csak jólesik neki. Élvezze ki, ha már ott van. 

A tésztákról... Te jó ég! Mire hazamentünk, már kiütésem lett ettől az ételtől... Másképp csinálják a tésztákat, mint mi. Olajjal, zöldségekkel ízesítették a őket. Ezerféle módon képesek elkészíteni. Nagyon kreatívak. Az már más kérdés, hogy nem minden felelt meg az én szájízemnek. 

Toszkán különlegesség, hogy a sajtot körtével eszik. Ez elsőre furának tűnhet, de meg kell hagyni, hogy nagyon finom. Hihetetlenül ízlett. 

Van nekik egy különleges szalámijuk, amit fügével fogyasztanak. Nem tudok nyilatkozni róla, hogy finom-e, de azt leírhatom, hogy az olasz gyümölcsök elképesztően ínycsiklandozóak. Itthon ez nem túl megszokott. Nehéz igazán jó zöldséget és gyümölcsöt találni a boltokban. Odakint más a színvonal e téren. 

etelek.jpg

Tudom, hogy a fagyiról már írtam, de azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez sem mindenütt egyforma még Firenzén belül sem. A Venchi nevű helyről már leírtam, hogy mennyire fantasztikus. Sajnos nem az összes fagyizó üti éri el a szintet, amit az ember elvárna egy kisebb vagyonért. Vettem fagyit egy másik fagyizóban is, ahol nagyon szépen nézett ki maga a stand. A látvány alapján jónak tűnt, de a fagylalt rettenet silány volt. A legkisebb adag 3 Euróba került, a tölcsér pedig még itthon is a nagyon snassz kategóriába tartozott volna, és miután az összevissza folyó olvadozó "gombócot" lenyaltam a tetejéről, (ugyanis a kiszolgáló hölgy eléggé hanyagul kente oda a cuccost, amit "gelato" néven árulnak méreg drágán), ez maradt nekem a gagyi tölcsérben: SEMMI! Ez a képen is látszik. Szóval javaslom, hogy gondosan válogassák meg, hol vesznek fagyit, mert nem minden arany, ami fénylik. 

tolcser.jpg

Az olasz chipseket szintén említésre méltónak tartom, ugyanis finomak. És egy érdekesség: a madarak is szeretik!

madarka.JPG

És végül, de nem utolsó sorban, a toszkán bor. (Nem szeretem a bort.) De nem rosszak. Legalábbis, amiket megkóstoltam, azok ízlettek, és ki is fejtették áldásos hatásukat.