MŰVÉSZETI ÚT A WALDORF GIMNÁZIUMBAN
A waldorf gimnáziumokban az utolsó osztálykirándulás nem más, mint a művészeti út, aminek a keretein belül megismerkedhetünk egy másik ország kultúrájával és művészetével. Maga az utazás egy utolsó közös vakáció is az osztály számára.
Az osztályok rendszerint vagy 12. végén, vagy 13. elején indulnak útnak. Mi az utóbbi időpontot választottuk. 12. osztályban, a gazdaságismeret epochában kezdtük el a szervezést. Először közös döntést hoztunk arról, hogy hova is szeretnénk menni, majd leosztottuk a feladatokat. Végül Firenzére esett a választás. Sokat dolgoztunk azon, hogy az elképzeléseinket meg tudjuk valósítani. Még a pénz javát is az osztály maga kellett, hogy megkeresse, ezért belépőssé tettük a 12.-es drámánkat, ételt csomagoltunk az iskolánkba érkező diákoknak a hét sportág találkozó idején, illetve besegítettünk az iskolai rendezvényeken. Igazából mindent magunknak intéztünk némi tanári segítséggel, ami szerintem jó volt, mert így szabad kezet kaptunk abban is, hogy milyen programokat szeretnénk.
Mielőtt elindultunk, mindenkinek kellett választania egy művészeti tevékenységet, amit az utazás során végez. Például fényképezés, rajzolás, festés, írás... Én azt találtam ki, hogy egy blogot készítek, ahova leírom a napi élményeimet, mint egy naplóba.